Munkavédelmi szabványok magyarázata 2. rész

Munkavédelmi szabványok és előírások a gyakorlatban

A második részben az alábbi EN (European Norm) szabványokat fejtjük ki részletesen: EN 61340-5-1 szabvány - Elektrosztatikus kisülés (ESD) elleni védelem, EN 397 szabvány – Ipari védősisakok követelményei, EN 12492 - alpinista (hegymászó) védősisakok követelményei és vizsgálati módszerei, EN 1149-5 szabvány - Elektrosztatikus tulajdonságokkal rendelkező védőruházatok, EN 14126 - Biológiai veszélyekkel szembeni védelmet biztosító védőruházat, EN 361 - Zuhanás, leesés elleni védelem, EN 358/ EN 813 - Munkapozicionáló hevederekre és ülőhevederekre vonatkozó követelmények, EN 355 szabvány – Leesés megállító rendszerek pántokkal, kötéllel ellátott eszközökhöz, EN 795 - Esésvédelmi rendszerekhez használt, rögzítési pontok és esésvédelmi eszközök, EN 360 - Visszahúzható kötelek, amelyek egy teljes testheveder és egy megfelelő rögzítő eszköz közötti kötéllel rendelkeznek, EN 362 szabvány - Az esésvédelmi rendszerek csatlakozói, EN 353-2 - Személyi védőeszköz magasból való lezuhanás megelőzésére, hajlékony rögzített vezetéken alkalmazott, vezérelt típusú lezuhanás gátlók

EN 61340-5-1 szabvány - Elektrosztatikus kisülés (ESD) elleni védelem

Az EN 61340-5-1 szabvány az elektrosztatikus kisülés (ESD) elleni védelemre vonatkozik, amelyet az érzékeny elektronikus alkatrészek és eszközök védelmére terveztek. Statikus töltés többféleképpen felhalmozódhat az emberi testen, például a ruházat súrlódása, a légköri páratartalom vagy a mozgás (járás, mozdulatok) következtében. Ez az elektrosztatikus feltöltődés kisüléskor károsíthatja az elektronikai eszközöket, vagy akár tűzveszélyt is okozhat gyúlékony anyagok, például oldószerek használata esetén.

Elektrosztatikusan érzékeny eszközök (ESDS): Az ESDS, vagyis az elektrosztatikusan érzékeny eszközök biztonságos kezeléséhez minimalizálni kell az ESD kockázatát. Ehhez speciális műszaki követelményeket kell betartani, például: Elektrosztatikusan védett területet (EPA) kell kialakítani.

Az ESD védelemhez szükséges munkaruházatot, védőlábbelit és egyéb ESD szabályozó elemeket kell alkalmazni.

Hogyan tesztelik a ruházatot és milyen feltételeknek kell teljesülniük: egyértelműen jelölve kell lenniük, teljes mértékben fedniük kell a karokat és a törzset, az anyag pont-pont ellenállása a külső felületen kisebb kell, hogy legyen, mint 10¹² ohm.

Mi az a pont-pont ellenállás? A pont-pont ellenállás azt méri, hogy mekkora az anyag vezetőképessége két pont között. A ruházati anyagokban lévő vezető szálak megakadályozzák a statikus töltés felhalmozódását, és lehetővé teszik annak elvezetését a föld felé.

Miért fontos a vezetőképesség?

Minél alacsonyabb az anyag ellenállása, annál jobb a vezetőképessége. Ez csökkenti az elektrosztatikus feltöltődés és a kisülés kockázatát, ezzel növelve a biztonságot és megbízhatóságot az ESD érzékeny eszközökkel dolgozó környezetekben.

EN 397 szabvány – Ipari védősisakok követelményei

Az EN 397 szabvány az ipari védősisakokra vonatkozik, amelyek célja, hogy megvédjék a felhasználót a leeső tárgyak által okozott sérülésektől. A szabvány előírja, hogy a sisakoknak szigorú teszteken kell megfelelniük, amelyek a következő biztonsági szempontokat vizsgálják:

Ütésállóság (Impact): A sisaknak képesnek kell lennie arra, hogy csillapítsa az ütés erejét, és biztosítsa, hogy az 5 kN-nál nagyobb energia ne érje a fejet egy 5 kg-os tárgy 1 méteres magasságból való leesése után. Ezt a tesztet különböző körülmények között végzik el: Szobahőmérsékleten +50 °C-on és-10 °C-on.

Áthatolás elleni védelem (Penetráció): A teszt során egy 3 kg súlyú, hegyes tárgyat ejtenek le 1 méteres magasságból. A szabvány szerint a tárgy nem érintkezhet a "koponya" modelljével. Ezt a vizsgálatot szintén kettő hőmérsékleten végzik: szobahőmérsékleten, +50 °C-on és -10 °C-on.

Lángállóság: A sisakot lángnak teszik ki, és követelmény, hogy a lánghatás megszűnése után a sisak anyaga 5 másodpercnél tovább ne égjen.

Rögzítési rendszer: A sisakok megfelelő védelmet csak akkor nyújtanak, ha szilárdan rögzítve vannak a fejen. A szabvány előírja, hogy a sisak héja vagy fejpántja állszíjjal, illetve egyéb rögzítőeszközzel biztosított legyen. Az állszíjnak a következő feltételeknek kell megfelelnie: Ki kell oldódnia, ha 15–25 kg közötti (150–250 N) erő éri. A rögzítési pontok meghibásodásából adódóan kell kioldódnia. Ez a vizsgálat is szobahőmérsékleten, +50 °C-on és -10 °C-on zajlik, hogy biztosítsák a sisak megbízhatóságát szélsőséges körülmények között.

EN 12492 - alpinista (hegymászó) védősisakok követelményei és vizsgálati módszerei

Az EN 12492 szabványt kifejezetten hegymászó sisakok számára dolgozták ki a sportiparban, hogy biztosítsák a felhasználók védelmét extrém körülmények között. Ez a szabvány különösen népszerűvé vált a munkavédelmi piacokon is, mivel jelenleg nincs külön szabvány a magasban végzett munkákhoz használt sisakokra. Az EN 12492 azonban biztosítja a megfelelő védelmet ezekre az igényekre. Például a Portwest PS73 védősisak teljesen megfelel ennek a szabványnak, beleértve az állpántokra vonatkozó követelményeket is, és tesztelt az EN 397 ipari sisakszabvány szerinti ütésekre, behatolásokra, valamint alacsony hőmérsékletű (-30 °C) körülményekre is.

Ütésvédelem (Impact Resistance): Mászás vagy magasban végzett munka során a fej nemcsak felülről érkező, hanem elölről, oldalról vagy hátulról érkező ütéseknek is ki lehet téve. Az EN 12492 szabvány ennek megfelelően előírja, hogy a sisakot ezekre az irányokból érkező ütések ellen is tesztelni kell. A teszthez 5 kg-os félgömb alakú vagy lapos ütközőt ejtenek a sisakra: 2 méter magasságból függőleges ütközésnél. 500 mm-ről döntött (30°-os) fejformára. A sisaknak meg kell akadályoznia, hogy a fejre ható erő meghaladja a 10 kN-t.

Behatolás elleni védelem: Hasonlóan az ipari sisakokhoz, a hegymászó sisakokat is úgy tervezik, hogy ellenálljanak éles vagy hegyes tárgyak áthatolásának. A teszt során egy 3 kg-os, kúpos ütőeszközt ejtenek a sisak bármely részére 1 méteres magasságból. A sisak héja nem érintkezhet a fejformával, amelyet speciálisan a szabványnak megfelelően alakítanak ki. Ez eltér az EN 397 szabványtól, ahol a behatolási teszteket csak a fej koronájának területére korlátozzák.

Tervezési követelmények: Az EN 12492 szabvány a sisak kialakítására vonatkozó előírásokat is tartalmaz. Biztosítani kell, hogy a sisak megfelelően fedje a fej szükséges területeit. A felhasználó látómezejét nem szabad akadályoznia a sisak viselése közben. Ergonomikus kialakítást kell alkalmazni, például a fej és a sisak héja közötti megfelelő távolságot, hogy a sisak kényelmesen illeszkedjen. Ez a szabvány tehát rendkívül fontos mind a hegymászók, mind a magasban dolgozók számára, mivel nemcsak a fej különböző részeire ható ütések ellen nyújt védelmet, hanem a sisak általános kényelmét és használhatóságát is biztosítja.

EN 1149-5 szabvány - Elektrosztatikus tulajdonságokkal rendelkező védőruházatok

Az EN 1149-5 szabvány a védőruházatok elektrosztatikus tulajdonságaira vonatkozik, és része egy szabványsorozatnak, amely az anyagok és ruházati cikkek tesztelési módszereit és követelményeit határozza meg. A szabvány célja, hogy a ruházat, mint a földelési rendszer része, megakadályozza az elektrosztatikus kisülések által okozott gyújtást. Fontos megjegyezni, hogy ezek a követelmények nem feltétlenül elegendőek oxigéndúsított vagy különösen gyúlékony légkörben.

Az EN 1149 szabványsorozat részei:

EN 1149-1: A felületi ellenállás mérési módszere: Ez a vizsgálat azt méri, hogy a szövet felületén két pont között milyen jól vezeti az anyag az elektromos töltéseket. Minél kisebb az ellenállás, annál jobb a vezetőképesség, és annál gyorsabban oszlik el a töltés a földelés felé.

EN 1149-2: Az anyagon keresztüli elektromos ellenállás (függőleges ellenállás) mérése: Ez a teszt az anyag belső vezetőképességét vizsgálja. Minél alacsonyabb az ellenállás, annál hatékonyabban tudja elvezetni az elektromos töltést.

EN 1149-3: A töltéscsökkenés mérési módszere: Ezzel a módszerrel azt mérik, hogy az elektromos töltés milyen gyorsan oszlik el az anyagon. Minél gyorsabb a töltéseloszlás, annál jobb az anyag antisztatikus tulajdonsága.

EN 1149-4: Ruházati vizsgálatok (jelenleg fejlesztés alatt)

EN 1149-5: Teljesítmény- és kialakítási követelmények: Ez a szabvány határozza meg az elektrosztatikus disszipatív védőruházat teljesítmény- és tervezési előírásait. A cél a statikus feltöltődés és az elektrosztatikus kisülések elkerülése. A szabvány biztosítja, hogy a ruházat egy teljes földelt rendszer részeként működjön, amely magában foglalhatja a védőcipőt, a ruházatot és a padlózatot.

Miért fontos az EN 1149-5?

Ez a szabvány kiemelten fontos a gyúlékony vagy robbanásveszélyes környezetekben dolgozók számára, például a vegyiparban vagy az olajiparban. Az EN 1149-5 szabvány szerint készült ruházat segít megelőzni a munkahelyi baleseteket azáltal, hogy hatékonyan elvezeti a statikus elektromosságot, és csökkenti a gyújtó kisülések kockázatát.

EN 14126 - Biológiai veszélyekkel szembeni védelmet biztosító védőruházat

Az EN 14126 szabvány olyan védőruházatokra vonatkozik, amelyek védelmet nyújtanak a fertőző anyagok ellen, például bakteriális, vírusos vagy egyéb mikroorganizmusokkal szemben. A szabvány részletesen meghatározza azokat a követelményeket és vizsgálati módszereket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a ruházat hatékony védelmet biztosítson a kórokozókkal szemben.

A védőruházat két fő funkciója: Megakadályozza, hogy a fertőző ágensek elérjék a bőrt, még akkor is, ha az sérült. Megakadályozza a fertőző ágensek terjedését másokra, például étkezés vagy ivás közben, amikor az illető még mindig viseli a védőruházatot.

A szabvány, különböző vizsgálati módszereket ír elő, amelyek segítségével meghatározható, hogy a védőruházat mennyire hatékony a különböző fertőző ágensek ellen. Ezek a következő főbb vizsgálatok:

ISO 16603 - Szintetikus vér áthatolásának vizsgálata: Ez a teszt meghatározza, hogy milyen nyomásnál képes a fertőzött szintetikus vér áthatolni az anyagon. Minél magasabb az osztály, annál jobb a védelem.

ISO 22611 - Biológiai aeroszolok áthatolásának vizsgálata: Ez a teszt azt értékeli, hogy a védőruházat mennyire képes megakadályozni a biológiailag szennyezett aeroszolok áthatolását.

ISO 22610 - Bakteriális áthatolás elleni védelem vizsgálata: Ez a teszt meghatározza, hogy a baktériumok mennyi idő alatt képesek áthatolni a ruházaton, amikor azt mechanikai dörzsölésnek vetik alá.

ISO 22612 - Szennyezett por elleni védelem vizsgálata: Ezt a tesztet a szennyezett por (például Bacillus Subtilis baktérium) áthatolásának mérésére végzik, hogy meghatározzák a ruházat védelmi osztályát.

ISO 16604 - Vírusokkal szembeni védelem vizsgálata: Ez a teszt egy vírusos vagy bakteriofág szennyezett folyadék áthatolásának mértékét méri, hogy meghatározza, milyen nyomásnál képes a folyadék áthatolni az anyagon.

A tesztek és az eredmények alapján a ruházatot különböző védelmi osztályokba sorolják, minél magasabb az osztály, annál nagyobb védelmet biztosít az anyag a fertőző ágensek ellen. 

EN 361 - Zuhanás, leesés elleni védelem

Az EN 361 szabvány a teljes testhevederekre vonatkozik, amelyeket a felhasználó helyben tartására és a terhelés eloszlatására terveztek, ha egy személy lezuhan. Ez a szabvány azt biztosítja, hogy a heveder megfelelő védelmet nyújtson esés esetén, és a terhelést megfelelően eloszlassa, amikor a személy a szabad esés után megáll.

Dinamikus teljesítmény: A vizsgálat célja, hogy szimulálja a heveder valós használatát egy olyan sokkhatás-vizsgálat során, amely nagyobb terhelést jelent, mint amit a hurok a használat során tapasztal. Különös figyelmet fordítanak arra, hogy milyen szögben tartja a heveder a felhasználót esés esetén. A teszt során egy 100 kg-os, törzssúlyú próbabábút használnak, amelyet egy 2 méter hosszú hegymászó kötélhez csatlakoztatnak, és szabad esés közben 4 métert ejtenek le. A vizsgálatot kétszer végzik el: egyszer fejjel felfelé, másodszor pedig fejjel lefelé. A hevedernek meg kell tartania a próbabábut mindkét leejtés után, és a bábunak nem szabad 50 foknál nagyobb szöget bezárnia a függőleges helyzethez képest.

Erőségi tesztek: A szakítóvizsgálatokkal mérik a heveder szakítószilárdságát. A hevedereket 15 kN terhelésnek kell alávetni, ha felfelé irányul a húzóerő, és 10 kN-nak, ha lefelé. A hevedereket a rögzítési pontok között is 15 kN vagy 22 kN terhelésnek vethetik alá, attól függően, hogy milyen anyagokból készültek.

Korrózióállóság: A vizsgálat célja annak bizonyítása, hogy a heveder fém alkatrészei ellenállnak a környezeti korróziónak, különösen a rozsdásodásnak. Ehhez a fém alkatrészeket 24-48 órán keresztül sós vízködnek teszik ki egy lezárt kamrában. A vizsgálat során ellenőrzik a rozsdásodás mértékét és a fém alkatrészek működését.

EN 358/ EN 813 - Munkapozicionáló hevederekre és ülőhevederekre vonatkozó követelmények

Ezek olyan hámok (vagy a teljes testet fedő hámok kiegészítő tartozékai), amelyeket olyan munkakörnyezetekben használnak, ahol nem alkalmaznak szabadesést. Különösen olyan feladatokhoz tervezték őket, mint a munkapozícióban való tartás, rögzítés, valamint ereszkedés vagy kötéllel való feljutás.

Dinamikus teljesítmény: A munkapozícionáló és ülő/leereszkedő hevedereket is leejtéses tesztnek vetik alá, hogy szimulálják a hevederekre ható lökésszerű terhelést. Azonban, mivel ezek a hevederek nem szabadeséshez vannak tervezve, a terhelés kisebb, mint a teljes testhevederek esetén. A munkapozícionáló hevedereket 1 méteres esésnek vetik alá, 1 méteres kötélhosszal, míg az ülőhevedereket 2 méteres esésnek, 1 méteres kötélhosszal. A teszt célja, hogy biztosítsák a heveder megfelelő működését, és hogy képes biztonságosan megállítani a tesztalany esését.

Statikus szilárdság: A teljes heveder rendszert szakítóvizsgálatnak vetik alá. A hevedereket, öveket és köteleket legalább 15 kN húzóerőnek teszik ki, amit legalább 3 percig fenntartanak annak érdekében, hogy biztosítsák, a termék szakítószilárdsága meghaladja az előírt erőt.

Korrózióállóság: A leesésvédelmi felszerelések fém alkatrészeit korrózióval szembeni ellenállóságuk vizsgálatának vetik alá. A fém alkatrészeket sós vízködben tesztelik, hogy meghatározzák azok ellenállóságát a környezeti korrózióval, különösen a rozsdásodással szemben. A termékeket egy lezárt kamrában rakják, amely sós vízpárát tartalmaz, és a fémek rozsdásodásának hatásait figyelik. A termékeket 24 vagy 48 órán keresztül tesztelik, majd vizsgálják a rozsdásodás mértékét és a termék működőképességét.

EN 355 szabvány – Leesés megállító rendszerek pántokkal, kötéllel ellátott eszközökhöz

Az EN355 szabvány: azokra a kötelekre vonatkozik, amelyek a rögzítési pontok összekapcsolására szolgáló hevederekhez kapcsolódnak, és biztosítják az eszköz megfelelő rögzítését. A kötél tartalmaz egy ütéscsillapító elemet, amelynek célja, hogy csökkentse az esés közben a felhasználóra ható erőt azáltal, hogy fokozatosan megállítja a zuhanást.

Dinamikus teljesítmény: A kötél, amely ütéscsillapítóval van ellátva, ejtési teszten esik át, hogy értékeljék a kötél teljesítményét. A teszt célja annak megállapítása, hogy a kötél képes-e megállítani a zuhanást a maximális távolságon belül, miközben az erőt a megengedett maximumon tartja. A kötél nem nyúlhat vagy szakadhat el a 1,75 méteres távolságnál hosszabb esés után. Az erő, amely a kötélre hat, nem haladhatja meg a 6 kN-t, miután egy legalább 100 kg tömegű tárgyat dobnak le rajta, ami a kötél hosszának kétszeresét jelenti. Ha az energiaelnyelő eszközök külön alkatrészként kerülnek forgalomba, akkor ezek 2 méteres hosszúságúak, és lánccal hosszabbítják meg őket, hogy 4 méteres távolságra ejtsenek le egy tömeget.

Statikus szilárdság: A teljes terméket szakítóvizsgálatnak vetik alá. Az energiaelnyelőket 15 kN húzóerővel tesztelik, amelyet legalább 3 percig tartanak fenn annak biztosítására, hogy a termék szakítószilárdsága megfeleljen a szabványban előírt követelményeknek.

Korrózióállóság: Az esésvédelmi rendszerekben használt fém alkatrészeket korrózióállósági tesztnek vetik alá. Az alkatrészeket sós vízpárával teli, zárt kamrában tesztelik, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a termékek ellenállnak a környezeti korróziónak (különösen a rozsdának). A termékek 24 vagy 48 órás sósvizes expozíción mennek keresztül, és ellenőrzik őket rozsdásodás és működésük szempontjából.

EN 795 - Esésvédelmi rendszerekhez használt, rögzítési pontok és esésvédelmi eszközök

Az EN 795 szabvány azokra az eszközökre vonatkozik, amelyek a zuhanás gátló rendszerek (például hevederek, visszahúzható hevederek) és az épületek közötti kapcsolódási pontok kialakítására szolgálnak. Ezek lehetnek különböző formájú horgonyok, például csavarok, hevederek, önsúlyos eszközök, vagy horgonyrendszerek (például sínek vagy kábelek).

Dinamikus teljesítmény: A horgony eszközöket eséses tesztelésnek vetik alá, amelyek célja, hogy értékeljék az eszköz teljesítményét a különböző használati irányokban. Ez gyakran nagy léptékű tesztelést jelent, ahol az eszközt a valós használatnak megfelelő módon, például tetőfelületek vagy szerkezetek mintázatára szerelik fel. A szükséges tesztek a horgonyzási eszköz típusától függnek.

Statikus szilárdság: A horgonyzási eszközöket húzófeszültségnek vetik alá, amely általában 12 kN és 18 kN közötti erőt jelent, az eszköz típusától függően. A teszt során a húzóerőt legalább 3 percig alkalmazzák, hogy biztosítsák, hogy a termék szakítószilárdsága meghaladja a szabvány által előírt értékeket.

Korrózióállóság: A fém alkatrészeket, amelyek az esésvédelmi rendszerekben találhatóak, sós permetezéses tesztnek vetik alá, hogy bizonyítsák azok ellenálló képességét a környezeti korrózióval (különösen a rozsdával) szemben. A termékeket zárt kamrában tartják, sós vízpárral kezelve, amely rozsdásodást okozhat a fémekben. A teszt során a termékeket két, egyenként 24 órás expozíciónak teszik ki, amelyeket 1 órás szárítási időszak választ el, majd ellenőrzik a rozsdásodást és a termék működőképességét.

EN 360 - Visszahúzható kötelek, amelyek egy teljes testheveder és egy megfelelő rögzítő eszköz közötti kötéllel rendelkeznek

Ezek az eszközök olyan zsinórral működnek, amely egy rugós mechanizmus segítségével visszahúzódik az eszköz házában lévő dobba. Esés esetén egy fékrendszer (vagy hasonló eszköz) rögzíti a dobot, és a lehető leggyorsabban megállítja a felhasználó esését.

Az EN 360 négy fő teljesítményt tesztel:

Dinamikus teljesítmény: A visszahúzható köteleket ejtési tesztnek vetik alá, hasonlóan a más kötelekhez alkalmazott tesztekhez, egy 100 kg-os vizsgálati tömeggel. A teszt során mérik a felfogási távolságot és az alkalmazott erőt. Az ejtési magasság 600 mm, függetlenül a kötél hosszától. A kötélhez egy klipszet csatlakoztatnak, hogy megakadályozza a visszahúzódását, és lehetővé tegye a tiszta szabadesést. A kötél nem nyílhat meg 1,4 méteres maximális hosszon túl, és a rögzítő erő nem haladhatja meg a 6 kN-t.

Zárás, kondicionálás után: A mechanikus eszközöket további vizsgálatoknak vetik alá, hogy biztosítsák, nem befolyásolják azokat kedvezőtlenül a környezeti feltételek. A készülékeket úgy tesztelik, hogy egy legalább 5 kg-os tömeget ejtenek le rajtuk, miután azokat magas hőmérsékleten 50°C, 85%-os relatív páratartalom mellett legalább 2 óráig, alacsony hőmérsékleten -30°C-on szintén legalább 2 óráig, illetve vízzel, óránként 70 liter víz permetezésével legalább 3 órán keresztül tesztelik. További vizsgálatok gázolajba vagy porba merítés után is elvégezhetők.

Korrózióállóság: Az esésvédelmi rendszerekben használt fém alkatrészeket sós permetezéses tesztnek vetik alá, hogy ellenőrizzék a környezeti korrózióval (különösen a rozsdával) szembeni ellenállásukat. A termékeket zárt kamrában tartják, sós vízpárral kezelve, amely rozsdásodást okozhat a védtelen fémekben. A termékeket 24 vagy 48 órás expozíciónak teszik ki, majd ellenőrzik a rozsdásodást és a működésüket.

Statikus szilárdság: A teljes eszközöket szakítóvizsgálatnak vetik alá. A textil zsinórokat 15 kN szakítóerővel, a fém alkatrészeket pedig 12 kN-nal tesztelik. A húzóerőt legalább 3 percig alkalmazzák, hogy biztosítsák, a termék szakítószilárdsága meghaladja a szabványban előírt értékeket.

EN 362 szabvány - Az esésvédelmi rendszerek csatlakozóira vonatkozik

Az EN 362 szabvány a csatlakozókat, amelyek egy vonalból álló rendszerek rögzítésére szolgálnak (akár ideiglenesen, akár állandó jelleggel), egy szerkezethez, az alábbiak szerint vizsgálja. Ezek a karabinerek általában a rendszer tetején találhatók, amelyre egy mozgó eszközt rögzítenek. A felhasználó csatlakozik ehhez az eszközhöz, miközben mászik vagy leereszkedik. Esés esetén a mozgó eszköznek meg kell ragadnia a kötelet, és meg kell állítania a felhasználó zuhanását.

Statikus szilárdság: A csatlakozókat számos szakítószilárdsági tesztnek vetik alá, amelyeket különböző irányokban alkalmaznak, a csatlakozó típusától függően. Ha a csatlakozó egy irányban van rögzítve, és csak ebben az irányban terhelhető, a vizsgálatot kizárólag ebben az irányban végzik. Azonban, ha előfordulhat, hogy a csatlakozó terhelése a fő iránytól eltérően is hat, akkor mindkét irányban vizsgálják. Ha a csatlakozónak nincs automatikus záró mechanizmusa, akkor mindkét pozícióban, zárt és nyitott állapotban is elvégzik a tesztet.

Korrózióállóság: Az esésvédelmi berendezések fém alkatrészeit semleges sószóró vizsgálatnak vetik alá, hogy biztosítsák a minimális ellenálló képességet a környezeti korrózióval, különösen a rozsdával szemben. A termékeket egy lezárt kamrában helyezik el, amelyet sós vízpárával töltenek meg, hogy az rozsdát okozhasson a védtelen fémen. A termékeket 24 vagy 48 órán keresztül tesztelik, majd vizsgálják a rozsdásodást és a működésük állapotát.

EN 353-2 - Személyi védőeszköz magasból való lezuhanás megelőzésére, hajlékony rögzített vezetéken alkalmazott, vezérelt típusú lezuhanás gátlók

Az EN353-2 szabvány azoknak a rendszereknek a követelményeire vonatkozik, amelyeket a felhasználók a csak felső szerkezethez csatlakoztatott eszközök használatakor alkalmaznak (akár ideiglenesen, akár véglegesen). A felhasználó az eszközt használat közben vagy ereszkedéskor csatlakoztatja. Esés esetén az eszköznek meg kell állítania a zuhanást, és biztosítania kell a további esés megakadályozását.

Az EN353-2 szabvány négy fő teljesítményvizsgálatot ír elő:

Dinamika teljesítmény: Az irányított típusú zuhanás gátlókat, egy 100 kg-os tömeggel tesztelik, amely a maximális távolságra esik, amit az eszköz engedélyez. Lényegében, amint a tömeg elkezd esni, az eszköznek el kell kezdenie felfelé csúszni a kábelen vagy a sínen. Az eszköznek nem szabad tovább kioldódnia (az eszközt feszítve, vagy energiát elnyelő elemeket aktiválva) 1 méternél hosszabb távolságon, és a fékezőerő nem haladhatja meg a 6 kN-t.

Zárás, kondicionálás után: A mechanikai eszközöket további vizsgálatoknak vetik alá, hogy biztosítsák, nem károsodnak a környezeti feltételek hatására. Az eszközöket ellenőrzik, a reteszelő funkciójukat (legalább 5 kg-os tömeggel végzett leejtés tesztjével), miután magas hőmérsékleten 50°C, 85%-os relatív páratartalom, legalább 2 órán keresztül, alacsony hőmérsékleten -30°C, legalább 2 órán keresztül és vízpermettel 70 liter/órás permetezés, legalább 3 órán keresztül kondicionálták. Választható tesztek lehetnek gázolajba vagy porba merítéses eljárások is.

Korrózió ellenállás: A leesés védelmi berendezésekben használt fémelemeket semleges sóspray tesztnek vetik alá, hogy bizonyítsák azok ellenállását a korrózióval szemben. A termékeket egy lezárt kamrában tárolják, amelyet sós víz permettel töltenek meg, ami rozsdát okozhat a nem védett fémen. A termékek 24 vagy 48 órás expozíciónak vannak kitéve, és utána ellenőrzik őket rozsdásodás és működés szempontjából.

Statikus erő: A termékeket szakítóvizsgálatnak vetik alá. A textilzsinórokat 15 kN húzóerőnek, míg a fém alkatrészeket 12 kN húzóerőnek teszik ki. A húzóerőt legalább 3 percig alkalmazzák és tartják fenn, hogy biztosítsák a termék szakítószilárdságát, ami meghaladja a szabványban meghatározott erőket.

Ha lemaradtál volna, olvasd el az előző részt is: Munkavédelmi szabványok – 1. rész

Munkaruházati megoldások gyors szállítással akár másnapra.